II. HALIS ISTVÁN, A HELYTÖRTÉNÉSZ

1. Könyvismertetések, kritikák

Halis István könyvei, publikációi közül csak a történelmi tárgyúakat emeltem ki. Ezek felidézésével, - a szerző szemüvegén keresztül - szeretném bemutatni, hogyan örökítette meg írásaiban Nagykanizsa múltját és jelenét, s ebben milyen közéleti szerepet vállalt.

1.1. Színes Mozaik - Nagykanizsa város történetéből

A fenti cím alatt egy érdekes, régi történeteket, adatokat tartalmazó könyv jelent meg Nagykanizsa múltjáról. A szerző fiatal, a neve ekkor még ismeretlen az irodalom terén. Ez az első kísérlete, mellyel az olvasóközönségnek bemutatkozott. Sikerrel.

A könyv megírásának ötletét Halis István barátja, Róth Miksa adta. Tudta, hogy Halis szívesen foglalkozik a város történetével, kutatja a régi okmányokat, iratokat. Felajánlotta, ha elkészülne a könyv, szívesen készít hozzá illusztrációkat.

A Színes Mozaik megismertet bennünket Kanizsa város nevének eredetével, a török előtti és utáni idők történetével. Bemutatja a város viaskodását a földesuraival (ezek valójában elhúzódó hosszú perek), melybe szinte belerokkant Kanizsa. Megismerjük a város lassú felemelkedését, megannyi érdekes történetét. Ezek színesen, - talán a város iránti szeretettől is elfogultan - kapnak hangot Halis István írásaiban. "Szóval mindig a kanizsaiak itták meg mindennek a levét. Czifra története van Kanizsának!"

Ez a könyv a kanizsaiaknak sok tekintetben tanulságos, s egyszerre mulattató korrajz is. Ugyanis a furfangos kanizsaiak úgy akartak túljárni az egyik török uraság eszén, hogy becses ajándékot küldtek neki: kanizsai leányt. "… akármilyen ördögfajzata légyen egy török basa: ilyen ajándék látására elneveti magát s ki nevet, az nem tud haragudni." Mert - a szerző szerint - a kanizsai lányok olyan szépek voltak, hogy a kegyelmes basa haragját egy-egy szép leányzóval, - kit ajándékba vittek neki - enyhíteni lehetett.

Halis István nagy szorgalommal gyűjtötte az adatokat a Színes Mozaikhoz, saját bevallása szerint több mint tíz évig. Számos közvetlen forrást használ, ezek megjelölése néha pontatlan, nehezen kezelhető. Olykor felborítja az időrendet is, bár ez nem olyan zavaró.

Kutat a város okmányai között, amelyekből a következő szomorú megállapításokat teszi:

"A város irományos tárából siró szemmel olvashatjuk, minő kegyetlenséggel és ravaszsággal kivetkőztettek jogainkból. Még a szerencsétlenségeinket is felhasználják elnyomásunkra … koldussá tették a kanizsaiakat. Az igazságot sem egyenlően osztották, mert a mérleg nyelve többször billent a város földesurainak javára. "Hja, egy palatinusz olyan hatalmas ember, hogy annak kedve után kell igazodni az igazságnak is! Ha lehetett volna a polgárok testéről lehúzta volna a gatyáiokat is és a legnagyobb gyönyörüsége lett volna, ha meztelenül a világba futnak a kanizsaiak."

Ahelyett, hogy a várost felemelték, szabaddá tették volna, kiforgatták mindenéből: elvették rétjét, szőlejét, és vámját is. "A nevetséggel határos vakmerőséggel kifosztották mindenből." Keserű, súlyos és kemény szavakkal korholja és bírálja a város urait. Bátran teszi a történet (perek az urasággal) már a múltté. Halis István munkássága idején Nagykanizsa fejlődése elindult, egy jobb jövő elé nézett.

A szerző írásainak az a legnagyobb érdeme, hogy embereit - többnyire nevükön és a maguk eredetiségében szerepeltetni. Az általa közölt történetekkel, az egykori személyekkel illusztrálja kora társadalmi és egyéni erkölcseit. Írásaiban megőrzi a város életének minden mozzanatát, a rosszlányok kicsapatását és kikísértetését a városból, hiedelmeket, ünnepeket és még a diákok csínytevéseit is. Így a Színes Mozaik - inkább társadalom, mint politikatörténeti munka.

Nem von le a mű érdekességéből az sem, hogy egyes egykorú, kevésbé jelentékeny személyek életrajzi jellemzésével a kelleténél is többet foglalkozik: Szobovics János diák, Tóth Ferenc strázsamester, Kesseldorfer Mihály hóhér, gróf Pálfy János fővezér. Történetei mégis rendkívül fontosak, mert a város akkori életéhez tartoztak.

A könyv végén megígéri a szerző, hogy folytatni fogja munkáját. Felhívja az olvasók figyelmét, hogy a kis könyvet a saját pénzén adta ki és nála lehet megrendelni. Ára 1 fr. 50 kr, azaz 3 korona volt.

1.2. Hajnal van!

Elbeszélések

A Hajnal van kötet hat elbeszélést tartalmaz, melyből csak egy történelmi tárgyú: "Az élet vize", ez a legérdekesebb fejezet. A kötet másik öt elbeszélése nem történelmi tárgyú, azonban érdekesség és költői felfogás tekintetében egyik sem marad az Élet vize című mögött. Mindegyikben egy gazdag kedélyű ember nyilatkozik meg és szórakoztatja az olvasót érdekes mesékkel és azoknak gyönyörködtető előadásával.

Az elbeszélésekben nagyon sok életrajzi elem is található, természetesen irodalmi feldolgozásban. A föld-fölötti ember című elbeszélésnek a kanizsai követválasztás a témája, melyben a kor szokásainak megfelelően emberhalál és az ablakok beverése, mint természetes kísérő jelenség szerepel. Tanár és orvos barátjával mulatják az időt és politizálnak: "Mind a hármunknak más a pártállásunk. A professzor idealista, tehát függetlenségi; a doktor antiszemita, tehát néppárti, de azért a kormány jelöltjére szavaz, mert a néppárti paraszt betegségében Istent hiv segitségül, nem pedig doktort; én pedig mint tisztviselő, kormánypárti vagyok. De abban megegyezünk, hogy mindhárman vágyódunk egy későbbi, felvilágosultabb korszak után, mikor a követválasztásnál nem verik agyon egymást az emberek."

E pár sorból egyértelműen kitűnik a népéért aggódó értelmiség vágyódása a felvilágosultabb korszak után, de kiderül a pártokhoz tartozás fonáksága is.

A kanizsai zárda titkairól szól Az élet vize elbeszélés. Az író élénk fantáziával a hiányos adatok alapján írta meg azt, miképpen foglalkoztak a szentatyák alkimiával. Az elbeszélés megvilágítja a XVIII. század első felének gondolkodásmódját és erkölcsi felfogását. Egy iskolaépítésnél kerültek napvilágra és Halis István birtokába az elbeszélés alapját képező adatok.

1.3. Az ősmagyarok nyomai

Történetünk néhány rejtélyének magyarázata

Az ősmagyarok nyomai történeti munka, melyben a kérdések özönét teszi fel: a magyarok eredetéről, a magyar szavak írásáról, értelméről. Elemzi a rovásírást, minden ilyenben megtalálja a magyar értelmet, mert gyökeret vert lelkében az a gondolat, hogy a szittyák a magyarok ősei voltak. Elbeszélésében politikai felhang nincsen, érdektelen, szűztiszta idealizmus hatja át minden sorát.

Röviden foglalkozik A nagyszent-miklósi kincs történetével és a császári múzeumban való elhelyezésével is. Halis István az Attila kincs tanulmányozása végett Bécsbe utazott. Róth Miksa is elkísérte erre a fontos történeti kutatásra, vállalkozott az arany edények lerajzolására Az ősmagyarok nyomai című könyvhöz. A Zalai Krónikában is közöl rajzokat, képeket a kincsről. Itt írja le a ma már számunkra hihetetlen történetet: hogy a súlyos arany edényeket ide-oda hordozták egyik teremből a másikba azért, hogy a legkedvezőbb megvilágítást kapják. Felvetődött bennük, hogy milyen élvezet lenne ezekből a gyönyörű edényekből inni, a magyar vezérek után. Bort hozattak és az arany korsóba öntve, pogány elődeink módjára ittak. Így örökítette meg Halis a ma már számunkra valószínűtlen történetet.

Könyvében hatalmas anyagot ölel fel aránytalanul kis terjedelemben, ebből adódóan nagyvonalúan, de sok szeretettel és a merészségig menő meglepő eredetiséggel fogalmaz.

1.4. Zalai Krónika

A Zalai Krónikát 1915-ben indította el azzal a céllal, hogy a Zala vármegye és települései történetéből valamit megmentsen. 1917. februárjáig öt kötet jelent meg. Az emlékezés országából címmel azon kortársairól ír, akik meghatározói voltak Zala megye közéletének. Szuggesztív erővel és nagy szeretettel mutatja be életüket és munkásságukat. Olyan adatokat, eseteket közöl, amit talán csak ő örökített meg írásaiban az utókor számára. Ilyen volt Deák Ferenc és Babócsay János kanizsai városbíró találkozása. "Szeretve tisztelt nagy Hazánkfia! Méltóságos Uram!" - megszólítást nem folytathatta tovább Babócsay, mert Deák közbevágyott: "- Megbolondultál Jancsi? Hátra kötöm ám a sarkadat!" - (Ugyanis valamikor diáktársak voltak Kanizsán.) Halis a történethez megjegyzi, hogy mára már nagyot haladt a világ ezen a téren, mert a találkozásoknál a címezgetést előbbre veszik mindennél.

Itt mutatja be Horsetzky Sándort, aki mindig büszkén emlegette, hogy ő Kanizsán a legöregebb 1848-as honvédtiszt. A család másik tagja, Horsetzky Móricz legnevezetesebb cselekedete volt, hogy (a belügyminiszter felhívására) a hitközség által felajánlott arany- és ezüst kincseket Pestre vitte. Miután látta, hogy minden felügyelet nélkül össze-vissza dobálták, sarkon fordult és visszahozta Kanizsára. Megmentette a kincseket. A művészi kincseket 1909-ben Tandor Ottó lefényképezte.

Az első világháború alatt is szeretné az emberek figyelmét éberen tartani, ezért derűs visszaemlékezéseket közöl. Ezzel szeretné a háború rettenetességét enyhíteni. A Krónika negyedik és ötödik füzetének a kiadása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, mert a nyomtatáshoz szükséges betűk nagy részét harci célokra használták fel, a betűszedőket katonának vitték, a papír fogytán. Annyira megdrágult minden, hogy már csak háromszoros árban lehetett kiállítani egy-egy füzetet. Az előfizetők száma nem nőtt. Zala megye egyetlen példányra sem fizetett elő, és nem járult hozzá egyetlen fillérrel sem a kiadásokhoz. Sajnos azt is meg kell állapítani, hogy ráadásul még Kanizsa város tanácsa sem jeleskedett az előfizetésben.

A Zalai Krónikát 86 előfizető 91 példányban rendelte meg. Az előfizetők közül először a magánszemélyeket vizsgáljuk meg (lásd 1. táblázat): számuk jelentős, munkakörük és beosztásuk szerint valamennyien a városi értelmiség tagjai. Egy mágnás is volt közöttük, sőt még Erdélyből is rendeltek egy-egy példányt.

1. Magánelőfizetők megoszlása munkakör és beosztás szerint:

törvényszéki elnök 1  
gimnáziumi tanár 1  
orvos 6  
gyárigazgató 3 cipő-, szesz-, kávégyár
ügyvéd 9  
kereskedő 12  
bérlő 2 gőzfürdő-, földbérlő
tanító, tanár 4  
főmérnök 1 déli vasút
banktisztviselő 3  
földbirtokos 5  
közjegyző 2  
pénzügyigazgató 1 Erdély
tiszttartó 1 Erdély
magánzó 3 kereskedő, részvénytulajdonos
posta főtanácsos 2  
táblabíró 2  
biztosító főnök 3  
téglagyáros 2 tulajdonos, rész gyári tulajdonos
gyógyszerész 2  
tisztviselő 1 déli vasút
járásbíró 1  
honvédőrnagy 1  
rendőrkapitány 1  
körjegyző 2  
lelkész 1  
gazdaköri titkár 1 magánzó-birtokos
ÖSSZESEN: 73 fő, példányszám: 73 db.

A Nagykanizsán működő intézmények közül (lásd 2. táblázat): az élen - a Zalai Krónika megrendelésében - a pénzintézetek és biztosítók jártak. Feltűnik jelentős számuk, és az, hogy több külföldi érdekeltségű is volt. Kanizsa földrajzi helyzete kedvező, ekkor az átmenő kereskedelem egyik fontos állomáshelye (déli vasút) igényelte a pénzügyletek gyors lebonyolítását. Az alkalmazottak iskolázott emberek, igényelték a szakirodalom mellett a szórakoztatóbb irodalmat is.

2. Az intézményi előfizetők jegyzéke:

Pénzügyi intézmény:
         Néptakarékpénztár 1 db
  Pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiók 1 db
  Nagykanizsai bankegyesület 1 db
  Zala megyei gazdasági takarékpénztár 1 db
  Nagykanizsai takarékpénztár 1 db
Biztosítók:
  Magyar-francia biztosító társaság vezérügynöksége 1 db
  Adriai biztosító társaság főügynöksége 1 db
  Francia-pesti biztosító intézet főügynöksége 1 db
  Első magyar általános biztosító társaság főügynöksége 1 db
Könyvtár:
  Népkönyvtár 2 db
A nagykanizsai Szabadkőműves Munka páholy 5 db
Gyár:
  Dunántúli Szeszfinomító RT. 1 db
Iskola:
  Izraelita elemi iskola 1 db
ÖSSZESEN: 13 intézmény, 18 példányszám

Az előfizetők vagyoni helyzetére pontosan rámutat a 3. táblázat. A tulajdonosi réteg (37%) engedhette meg magának rendszeres könyvrendelést. Ezután a legmagasabb az arány (21% és 19%) az értelmiségieknél. Feltételezem, hogy fizetésük messze nem volt elegendő a megélhetés biztosítására, mégis az irodalomra kiszorították a pénzt, mert volt rá igényük. Ennél meglepőbb, hogy a gazdasági szférában dolgozók kis arányban (4% és 5%) fizettek elő.

3. Magánelőfizetők megoszlása:

1. Tulajdonos:   27 fő 37%
2. Vállalati felső vezető:   3 fő 4%
3. Gazdasági tisztviselő:   8 fő 11%
4. Közigazgatási tisztviselő:   4 fő 5%
5. Alkalmazott értelmiség:      
  - állami: 14 fő 19%
  - szabadfoglalkozású: 15 fő 21%
6. Egyéb:   2 fő 3%
Összesen   73 fő 100%

A községekből nem fizettek elő (néha elvétve 1-1 fő), talán azért, mert kevesebb volt az iskolázott ember, aki erre pénzt szánhatott, vagy nem volt elég anyagi képesség.

Helyet kapott a Krónikában a népszokás, néprajz, nyelvsajátosság és a földrajz mellett minden régebbi dolog: épületek, várak - Kanizsa vára, Bajcsa vára, Korpavár, stb. -,ismertetése, ásatások eredménye, régi írások és okmányok (birtokviszonyokról, boszorkányperekről, zálogjog bejegyzéséről). Halis István megjelentette azokat a katonadalokat is, amelyeket Nagykanizsán énekelgettek a harcba vonuló katonák. A megyére vonatkozó idegen nyelvű (német, latin) régi írásokat fordításban olvashatták. Érdekes leltárokat, régi iskolai értesítőket is közöl, mindent, ami a megye kulturális életével vagy anyagi viszonyaival összefügg. Ez teszi a Krónikát tartalmassá. Olyan eseményeket is felvett, melyek nincsenek teljesen kiderítve, emiatt nincs kizárva az a lehetőség, hogy a kutatók az utólag előkerült okmányok birtokában más megvilágításba helyezik majd a Krónikában leírtakat.

A dolgozat több fejezetében találunk utalásokat a Zalai Krónikára.

1.5. Krónika a Babócsay családról, Nagykanizsa város XIX. századbeli története

Kanizsa város történetét egy teljes száz éven keresztül három Babócsay vezette: Babócsay József orvos, városbíró, fia Babócsay János ügyvéd, városbíró, fia Babócsay György polgármester, kiknek mindegyike a város első embere volt, s így ez a róluk szóló családi krónika tulajdonképpen Kanizsa százéves történetét tartalmazza.

Halis Istvánt igaz barátság fűzte Babócsay György polgármesterhez, akinek a gondolataiban először felvetődött egy városi múzeum megalapításának terve. A legkiválóbb emberek egyikének tartotta, akiben egyesült nagyapja műveltsége, apja furfangos esze, de hiányzott belőle az érvényesülésre való akarat. Helyrehozta a város zilált gazdasági viszonyait annyira, hogy "az utána jött polgármestereknek ugyancsak gondot adott az összegyűjtött vagyontól megmenekedni.

Halis e rövid lélegzetvételű munkáját mindazoknak ajánlotta, kik a hazai rög múltjáért lelkesedni tudtak és tudnak érte áldozatot is hozni.

2. A Zalai Közlönyben megjelent írásai

Halis István sokat és sokféle témában publikált. A legérdekesebbekből csak néhányat szeretnék bemutatni.

- Komoly események bolondul csinálva. I-III. Eredeti elbeszélés. Nagy-Kanizsa város levelestárában levő okmányokból, megörökítette a város életének mosolyt fakasztó, humoros történeteit. A diákokat, akik régi jó szokásuk szerint nemcsak tanáraikat tudták felbosszantani, de a városi strázsamestert is. A történetek mégis jól végződnek, mert a legpajkosabb diák (Szobovics János) is megjuhászodik, befejezve tanulmányait tisztviselőnek áll a nagykanizsai városházára.

- Mulatságos történetek Kanizsáról: I. Ő az! II. A sáska; III. Egy fogadás

A sáska című írásában Nagykanizsa város kiskanizsai városrészének (Halis István idején a város VI. és VII. választó kerülete) a lakóit mutatta be. A szerző röviden, tömören foglalta össze mindazt, ami megtámadhatatlan talán ma is. A sáska bátor és erőszakos. Munkás és jó gazda. Országos hírű verekedő, de csalás vagy hamis eskütől tiszta. Rendesen három, négy neve van, melyet a rokonság neveiből és az egyéni tulajdonságokból állítanak össze.

- Turjány

A Hírekben jelent meg ez a különösebben nem érdekes írás. Azt állapítja meg Halis István, hogy Kanizsa város turjánra, vagyis mocsaras talajra épült. Ezt bizony évszázadokkal ezelőtt is tapasztalhatták, mert a török világ idején szükség volt arra, hogy a várost megközelíthetetlenné tegyék. A mocsár lecsapolásával és kiszárításával nem igen igyekeztek, pedig megnehezítette két városrész között a közlekedést. A mocsár lecsapolása később elkerülhetetlenné vált, amikor Nagykanizsa és Kiskanizsa közé töltést, arra utat építettek. Igaz, itt is becsapták a Kanizsaiakat.

A cikk mondanivalója igazából már nem is a turjánról (mocsárról) szól. A téma kapcsán ugyanis bemutatja az emberi önzést, és a létért folytatott érdekcsatát, és arra a következtetésre jut, hogy fontos a sok törvény és rendszabály, amivel a nyugtalan elemeket és önzőket féken lehet tartani. Az útépítés történetéhez másutt is visszatért, pazar humorral mutatva be a töltés felépítését és szétveretését.