A Zichy-barlang cseppkőbarlang Rév (Körösrév) közelében, a Sebes-Körös völgyében, Magyarország és Románia határán. Nevét a turistamozgalmat támogató Zichy Ödön grófról kapta.

Részlet: A kápolnát azon a helyen emelték Zichy Ödön emlékére 1859-ben, ahol Görgey Arthur tábornok 1848-ban felakaszttatta az árulónak tartott grófot.

Részlet az oldalról: Zichy család népes verdői ágának gyermekeként született 1809. szeptember 25-én, apja második házassága középső fiaként Ödön gróf. A keresztségben az Eugén nevet kapta, amit magyarul Ödönnek írt. A második házasságból született három fiútestvér közül Domokos később veszprémi püspök lett. A fiúk közül csak a legfiatalabb, Edmund nősült meg.

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben c. művében olvashatunk gróf zichy Ödönről.

Zichy család a startlapon.

Irta: Pintér István Sáray Mária Megjelenés: 2006 Fotó: Kincses László Kotnyek István Erdei András Makár Krisztina Smidéliusz Zoltánné Müller János Horváth Sándor Perjési Sándor Szakértők: Müller János erdész Kincses László erdész Perjési Sándor erdész Latin János erdész A községek története: Csánky Dezső: Magyarország vármegyéi, városai, Somogy vármegye története, c. k.

Részlet: „Zichy alig várta Jellasichot, mert Messiásnak tekintette, ki - mint mondá - a jelenlegi prókátor-kormánytól szabadítandja meg az országot. Én határozottan kárhoztattam ezen nézetét, s figyelmeztettem az elmaradhatatlan következményekre, valamint azon veszélyekre, melyeknek magát kiteszi, ha a - tőlem amúgy is rosszallt - horvát betörés iránt rokonszenvet mutat. ő azonban tovább is megmaradt nézeténél, mondván, hogy rosszabb dolgunk a jelenleginél semmi esetre sem lehet. Ezután elváltunk egymástól, ő jó reményekkel eltelve, szomorú sejtelmekkel én a jövő iránt... Mindenesetre elsősorban ő maga volt okozója szomorú sorsának, mert nem elég, hogy Jellasichnak proklamáczióit átvette, s kocsijában magával vitte, továbbá, hogy Jellasichtól »salvus conductus«-sal volt ellátva, hanem ezenkívül ennek Fejérvárott léte alatt folyvást a városban tartózkodott, tisztjeivel állandóan együtt volt, s midőn serege a városból Buda felé kivonult, azt a sorompóig kísérte, s fennhangon így búcsúzott a tisztektől: ,Jó és szerencsés végzést kívánok, uraim!’ Ezen a fejérvári nép annyira felbőszült, hogy nem lehetett kételkedni, hogy az első alkalmat felhasználják ennek megbosszulására."